Hupikék törpikék

Aprajafalva két részre szakadt, Törpigazfalvára és Törphamisfalvára. A törpigazfalvai törpök mindig igazat mondanak, a törphamisfalvaiak mindig hazudnak. A törpök békés életét egy kémtörp zavarta meg, aki időnként igazat mond, időnként pedig hazudik. Három törpöt idéztek be a törpbíróságra, Törpillát, Tréfit és Törperőst.Már a tárgyalás kezdetén tudni lehetett, hogy hármuk közül az egyik törpigazfalvai, a másik törphamisfalvai, a harmadik pedig a kémtörp.A tárgyalás azt szerette volna kideríteni, hogy melyikük a kémtörp.
Először Törpillát szólították fel, hogy tegyen vallomást. Törpilla vagy azt mondta, hogy Törperős törphamisfalvai, vagy azt, hogy Törperős a kémtörp, nem tudjuk, hogy a kettő közül melyiket. Ezután Tréfi következett, aki vagy azt mondta, hogy Törpilla törpigazfalvai, vagy azt, hogy Törpilla törphamisfalvai, vagy azt, hogy Törpilla a kémtörp, nem tudjuk, melyiket. Ezután Törperős; vallott Tréfiről, és vagy azt mondta, hogy Tréfi törpigazfalvai, vagy azt, hogy Tréfi törphamisfalvai, vagy azt, hogy Tréfi a kémtörp, nem tudjuk, hogy melyiket. A törpbíró viszont meg tudta állapítani, hogy ki volt a kémtörp, és vádat is emelt ellene.

megoldás

Vissza